Amikor anya lettem, legfeljebb halvány emlékeim lehettek arról, hogy mivel foglalkozik a mindennapokban egy 3 éves gyerek, vagy hogy milyen irodalmat (akár szöveges, akár képi) lehet neki mutatni. Mivel a közvetlen környezetemben egy ideje nem volt ekkora gyerek, arra végképp nem volt rálátásom, hogy mik a menő mesék mostanában, és hogy azok mitől olyan menők. Én is mint minden rendes értelmiségi anyuka valamennyire meg kívánom szűrni a gyerekem elé kerülő tartalmakat, ezért ez sarkalatos pontja lett az irodalomválasztásnak, bár nem feltétlenül olyan módon, ahogy eredetileg gondoltam. 

Esetemben különleges változó volt, hogy egyik napról a másikra lett egy három éves gyerekem. Nekem nem volt időm előtte évekig tájékozódni meg olvasgatni, hogy mik a "jó" mesék (már csak azért sem, mert egyrészt nem tudtam, pontosan mekkora gyerek érkezik, másrészt a vártál hamarabb megérkezett). Mindenesetre nyitva tartottam a szememet és a fülemet, de azért olyan sok info nem jutott el hozzám. Hiába, nem voltam beágyazva a kisgyerekes szubkultúrába, nincs ezen mit tovább ragozni. Még a Marék Veronika-féle Boribon mesékről is E-től, korábbi kedves tanítványomtól hallottam, aki - most látom csak, valójában mennyire önzetlenül - kölcsönadta az első mesekönyvtárunk darabjait, köztük a fent említett Boribont, ami kezdetben sok nehéz pillanaton átsegítette az új családot.  Az én gyerekkorom klasszikusait persze most is be lehet dobni, de én azért szeretnék modern és felvilágosult anyuka lenni, végülis a gyereknek kell tudni beszélgetni a bölcsis társaival az előző esti meséről, nem???

Bartos Erikát lehetetlen volt megkerülni, bár Bogyó és Babóca aránylag lassan szivárgott be az életünkbe, mert először rosszat hallottam róla. Aztán meg jót. Aztán már nem érdekelt, úgy voltam vele, ha tényleg olyan pocsék, legfeljebb kivezetjük. Azóta őszinte csodálat támadt bennem a könyvek grafikája iránt, a rafinált és tetszetős részleteket is felfedeztem  a képi világban. A szöveget inkább hagyjuk, a rajzfilm meg sok, de ez már nyafogás.

Anna, Peti, Gergő könnyű volt, mert arra látatlanban is nemet tudtam mondani, de viszonylag ez a ritkább. Viszont egy idő után be kellett látnom, hogy nincs kapacitásom mindent cenzúrázni, mi több, francba a cenzúrával, nincs is nekem erre időm meg kedvem. Így aztán ment szinte minden, ami adódott, sokszor a korának kevésbé megfelelő tartalom is (Mézga család, amin legalább én jól szórakoztam) persze azért a lehetőségekhez mérten igyekszem csatornázni a dolgot, de például dizniből sokkal többet kap a gyerek, mint azt eredetileg elképzeltem. Őszintén szólva ezen különösebben nem is bánkódom, amúgy is mentő ötletem támadt. Roppant forradalmi!

Eleinte azt az egyszerű elvet követtem, hogy a felolvasott mesét kicsit átalakítva olvastam, vagyis kihagytam, hozzáraktam, vagy módosítottam részeket aszerint, hogy mit éreztem nyelvileg vagy tartalmilag okébbnak. (Pl. a Hamupipőkében nem gonosz mostoha van, hanem boszorkány, a herceg nem feleségül veszi, hanem meghívja a kastélyába és barátok lesznek, a lepkelány nem azért nem akarja felvenni a ruhát, mert az túl fiús, hanem mert nem tetszik neki, stb.) Ez egész addig működött, amíg a gyerek meg nem kapta ugyanazt a tartalmat más forrásból, pl. másik mesefilmből, vagy valaki más olvasta fel neki ugyanazt a mesét. Tegnap reklamált is, hogy miért hagyom ki az "az fiús!" mondatot, a Papa mindig úgy meséli! És jött az én fantasztikus ötletem: beszélgetni kezdtem vele erről! Mármint nem a részleteket magyarázva, mert az mindig volt, hanem értékrendi szempontból, hogy szerintem ez vagy az miért butaság stb. Most biztos röhögtök, de  ezt én most fedeztem fel csak magamnak ebben a formában. Jó, a gyerekem is most lépett abba a korba, hogy ilyet, igaz, persze alapszinten, már lehet. Én ennek megörültem! 

Ti hogy álltok a (nem)cenzúrával, mesékkel, a gyerekeknek szánt tartalommal? És kérek tippeket kevésbé mainstream, bátor, skandináv típusú mesékről!