A mai bejegyzésem rendhagyó: átfogó képet igyekszik adni arról a helyzetről, amiben ma Magyarországon az egyedülálló örökbefogadók vannak. Május 29-én a Mózeskosár Egyesület klubestjén Székely Zsuzsanna pszichológus tartott előadást a témáról, a bejegyzés az elhangzottak összefoglalása. Zárójelben az én megjegyzéseim, reflexióim az elhangzottakra. 

Az előadás a vonatkozó törvényi keretek ismertetésével indult, amely kimondja, hogy az örökbefogadási eljárás során a házaspárokat előnyben kell részesíteni az egyedülállókkal szemben. Ebből a szempontból az élettársi kapcsolatban élők is egyedülállónak számítanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy (heteroszexuális) pár már huzamosabb ideje együtt él, de nem szándékoznak házasságot kötni az örökbefogadásra készülve sem, annak az lehet a hátterében, hogy a pár egyik tagja, jellemzően a férfi, nem eléggé elkötelezett a párja és/vagy az örökbefogadás felé. 

(A gyakorlatban ez a törvényi kitétel zavart kelt, mert a rendszer nem eléggé átlátható, és nincs pontos információ azzal kapcsolatban, hogy a gyakorlatban hogyan alkalmazzák. Az én esetemben például, amikor Gittát kiajánlották nekem, a várakozók listáján én kerültem az első helyre, de azt nem tudom, hogy házaspárokkal, vagy más egyedülállókkal voltam-e versenyben. Annyi viszont kiderült, hogy időrendben én voltam a harmadik szülőjelölt a kislányom számára, mert előttem két házaspár nemet mondott rá  - amivel egyébként elment az ő életéből körülbelül egy év. Viszont ahhoz képest, hogy papírforma szerint hátrányból indultam a házaspárokkal szemben, rekord idő, néhány hónap alatt kaptam gyereket -és más egyedülálló örökbefogadók is erről számolnak be.- Van egy olyan érzésem, hogy bizonyos megyékben, például ahol felülreprezentáltak a kevésbé keresett - roma, idősebb - gyerekek, nem bajlódnak sokat a fent említett szabállyal, mert tapasztalatból tudják, hogy ezeknek a gyerekeknek nagyobb esélyük van az átlagban elfogadóbb egyedülálló várakozóknál. Nemrégiben viszont módosítottak a szabályokon, ez a kitétel még nagyobb hangsúlyt kapott, szóval lehet, hogy ez a feltételetés már nem állja meg a helyét.)

Az egyedülállók jellemzően nem a saját megyékükben, hanem az országos listáról kapnak gyermeket, az előadó a keleti országrészt említette név szerint. (Ez az a lista, ahova azok a gyerekek kerülnek, akik a saját megyéjükben nem "keltek el". Gitta is ott szerepelt, amikor összehoztak minket.) Ez azzal jár, hogy ezek a gyerekek többnyire nagyobb hátránnyal rendelkeznek, nagyobbacskák, egészségügyi, viselkedési gondokkal küzdenek, etnikai kisebbséghez tartoznak, amely a nevelésük során extra kihívásokkal járhat. (Itt szeretném felhívni a figyelmet a fent már említett szabály körüli anomáliára. A törvényalkotó ugyanis azzal indokolja azt, hogy előnyben kívánja részesíteni a házaspárokat, hogy a gyermek érdeke azt kívánja, hogy kétszülős családban - ezt ők sokszor egyszerűen csak családnak hívják - nevelkedjen. A szabálynak viszont a gyakorlatban éppen az a következménye, hogy a gyermekek meglévő hátrányai megtöbbszöröződnek, mert a keginkább kétemberes gyerekek kapnak egy szülőt, a könnyebb esetek pedig kétszülős családba kerülnek.)

Az örökbefogadásra jelentkezők 1/10-e, Budapesten kb 1/5-e egyedülálló. A jellemzően titkos örökbefogadást közvetítő TEGYESZ mellett két civil szervezet fogadja őket, akiktől lehetőség van nyílt örökbefogadással újszülöttet kapni. A gyakorlatban viszont ez nagyon ritkán történik meg, az újszülőttek szinte kizárólag házaspárokhoz kerülnek. (Annak idején én nem is jelentkeztem civilhez, mert nem láttam értelmét, túl koros voltam ahhoz, hogy beleférjek a törvényi keretbe - max. 45 év lehet a gyerek és szülő közötti korkülönbség. És szerintem az újszülött nem is annyira főnyeremény, mint ahogy az a köztudatban van, rengeteg a bizonytalansági faktor pl az egészségi állapotát illetően.)

Ezután arról votl szó, hogy mi motiválja az örökbefogadókat. Jellemző a különbség a házaspárok és az egyedülállók között: előbbiek esetében a gyermekvállaási próbálkozások kudarca, meddőség, az utóbbiak esetében a partner hiányáról van szó. Zsuzsa megemlítette, hogy előfordul, hogy a jelentkező éppen azért jelentkezik egyedülállóként, mert a párkapcsolata a meddőségi kezelések kudarca miatt bomlott fel. (itt szó esett arról, hogy szerinte az egyedülálló jelentkezőkre jellemzőbb elszigetelődés,a  baráti, támogatói kapcsolatok hiánya, amit én némi szkepszissel fogadtam.) Azt is megemlítette,hogy érdemes azt is firtatni, hogy a jelentkezőknek nincs-e gondja a kötődési képességeivel (ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani: kinek nincs?? :D) Jellemzően ezek a jelentkezők 40-50 év közöttiek. 

A következő nagy téma az egyedülállók speciális nehézségei volt. Ezek: 

- minden feladat, felelősség egyetlen személy vállán van, ez gyakorlati és érzelmi teher is

- a juttatásokat (GYES), illetve ami ennek elvben a célja lenne, a gyermekkel való kezdeti szorosabb együttlétet, otthonmaradást nem tudják ugyanúgy igénybe venni  mint a házaspárok, mert annak összege úgy van megállapítva, hogy feltétlenül szükséges hozzá egy másik stabil kereső  a családban  - ezt ki lehet váltnai nagyobb megtakarítással, egyéb jövedelemmel

- a nagyobbacska, problémásabb gyerekek feladatát jellemzően ők kapják

- az első időben szükséges a szoros együttlét, a kötődés kialakulásának érdekében nem szerencsés az első időben másra bízni a gondozási műveleteket

- jogbizonytalanság - ha a szülővel történik valami, nincs aki automatikusan átvegye a helyét (erre a helyzetre javaslom a végrendelet intézményét, amiben meg lehet határozni a szóba jöhető gyámok személyét, akik tovább nevelik a gyermeket)

- a másik nemű szülő hiánya miatt a gyermek pszichoszexuális fejlődése és családban történő nemi szocializációja sérülhet (ez láthatóan megmozgatta a közönség fantáziáját, én viszont azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ezt egyáltalán ne vegye készpénznek, hogy miért, erről majd egy későbbi bejegyzésben szeretnék írni)

- a gyermek sokat lesz intézményben, a szülőjétől távol, mások gondjaira bízva, ha a szülőjének nincs rugalmas időbeosztása, az áltagnál több szabadideje. Érdemes elgondolkodni a munkahelyhez közeli intézményválasztás lehetőségén, mert így az utazás idejét is együtt tölthetik. 

- óvodai, iskolai szünetek idején nehezebb gondoskodni a gyermek felügyeletéről

- érzelmi elszigeteltség - nincs kivel megosztani a szülői élményeket

- folyamatos szolgálat - nincsenek "váltott lovak" (nekem személy szerint a mindennapokban ez okozza  a legnagyobb nehézséget)

- potenciális veszély, hogy a szülőnek le kell mondania a felnőtt programokról, pihenésről, párkapcsolatról. Ennek egyik káros következménye lehet a "mártír szülő", illetve a parentifikáció, amikor a gyermek felnőtt- illetve szülői szerepbe kerül, átveszi esetleg a párkapcsolat helyét, a gyermeket olyan témákba vonják bele, ami számára megterhelő. Ez a gyermekben erős szorongást kelt és nagyon megnehezíti a későbbiekben a szülőről való leválást. Különösen a kisfiúkat helyezik gyakran (sztereotip) férfiszerepbe ("te vagy a férfi a családban" "neked kell vigyáznod rám"), amivel nem tudnak megbirkózni, agressziót válthat ki belőlük. (ehhez azt szeretném hozzátenni, hogy maradéktalanul egyetértek, de ez  a nem egyszülős családokban is gyakran megfigyelhető, szerintem részben a  gyerekek szexualizálásának tárgyköréhez tartozik, lásd "kis pasi", "már most igazi nő")

Ezután szó esett arról, hogy a szülőjelölt hogyan tud elébe menni ezeknek a nehézségeknek. Fontos a stabil támogató személy(ek) megléte, mind érzelmi-erkölcsi, mind gyakorlati téren. Itt a minőség fontosabb mint a mennyiség, a stablitáson,a  foylamatos készenléten van a hangsúly, és ez minél kevesebb személy kezében összpontosul, a gyerek szempontjából annál jobb. Ez maradjon támogatás, a döntés joga mindig legyen a szülőnél, ebbe módjával vonjuk be a segítőket pl. nagyszülőt - tanfolyamra, rápillantásra a szülő menjen egyedül, de a gyerekvárásba be lehet vonni a tágabb családot, a segítőket. Később elhangzott, hogy nem jó őket az utolsó pillanatban kséz tények elé állítani, nem azért mintha beleszólásuk lenne, hanem hogy legyen idejük megszokni a gondolatot és elfogadni a helyzetet. A szülő fordítosn figyelmet arra, hogy a felnőtt életének egy része továbbra is maradjon meg, járjon el felnőtt programokra. Ha minden a gyerek körül forog, fennáll a veszély, hogy túlságosan magához láncolja, és ha felnő, kiüresedik az élete (szintén gyakori probléma nem egyszülős családokban is).

Ezután szó esett a gyakran ismételt kérdésekről:

1. Mit mondjak a gyereknek, ha az apjáról kérdez? (ez a gyakoribb helyzet, vannak egyedülálló férfi örökbefogadók is, de nagyon kevesen)

Javaslat: "Van apukád, csak nem ismerjük/nem lakik velünk" Utóbbit gyerek is válaszolhatja a kérdésekre, mert ezzel igazat mond, mégsem fedi fel a család intim magánügyeit. Fontos, hogy a gyerek tudatában legyen, hogy biológiai értelemben neki is, mint mindenkinek van apja. Ettől külön kell választani azt az apát, aki  anya férje és aki őt neveli. 

2. Legyek-e egyszemélyben anya és apa?  

Javaslat: Legyél önmagad. (Erre a, véleményem szerint nemlétező problémára valóban ez a lehető legjobb megoldás.) 

Lehet párkapcsolatom a gyerek után is?

Ha az anya életébe belép egy férfi, ne kerüljön rögtön apaszerepbe, csak fokozatosan, az elköteleződés után. Apapótlékot lehet biztosítani a gyerek környezetében élő férfiak segytségével. (Erről van szó.) (Én azért bénának és kontraproduktívnak tartom az erre irányuló görcsös erőlködést, pl. amikor egyedülálló anyák egymást taposva tépik ízekre a tanító-vagy edzőbácsit. Mire jó ez?)

3 MI legyen a gyerek családi neve? (Engem meglepett, hogy ez még téma.)

Javaslat: olyan vezetéknevet kapjon a gyerek, ami számára  a családi egységet és összetartozást jelképezi (szóval lehetőleg ne egy képzelt személyét, vagy egy régen halott rokon nevét) (nálunk, és az ismerősi körömben máshol is a gyerek az én vezetéknevemet kapta)

 4. Legyen-e az anyakönyvbe képzelt apa bejegyezve? (Ez is meglepett, bár csak nemrégóta lehet ebben választani, 2014-ig ez kötelező volt.)

Javaslat: ahogy tetszik, de képzelt apa esetén felmerülhetnek gyakorlati nehézségek pl. útlevél, személyi igazolvány ügyintézésnél, külföldre utazásnál, mert ezekben az esetekben kérik az apai hozzájárulást. Ha valaki egyszer már bejegyeztette a képzelt apát, akkor azt nem változtathatja meg, kivéve, ha a gyermeket az anya férje örökbefogadja, mert akkor ő kerül abba a rubrikába. Ha van képzelt apa az anyakönyvben, akkor utazásnál stb. az örökbefogadási határozattal tudjuk igazolni, hogy a gyermek apja fiktív. 

Székely Zsuzsának és a Mózeskosár Egyesületnek köszönjük az információkat. Én személy szerint üdvölzöm, hogy a rendszerben dolgozók és a témában érintett civilek egyre több figyelmet fordítanak erre a különleges élethelyzetben lévő szülőcsoportra.

Ha tetszett, hozzáfűznivalód vagy kérdésed van, szólj hozzá!