... ne szemérmeskedjünk.

Olyan régóta viszket nekem ez a téma, hogy most muszáj kedves régi és új olvasóimat bedobnom a mélyvízbe.

Most nem arról akarok írni hosszasan, hogy milyen egy jövedelemből gyereket nevelni, biztos mindenki el tudja képzelni. Nekünk most még istenes, mert a gyerek kicsi, olyan sok költség nincs vele, a ruhákat utánunk dobják (köszönjük) (a használható cipőket kevésbé, és az viszonylag komolyabb tétel, főleg, hogy fél-egy évente újat kell venni), kaját kap ingyen az oviban rászorultsági alapon, a vonaton és a bkv-n ingyen utazik. Ha rongyrázni akarunk (értsd nyaralni vagy messzebbre utazni), akkor már nehezebb a kérdés, de ki lehet gazdálkodni, repkedni meg úgyse akarjon a pórnép. Szerencsére Gitta egészséges, legalábbis olyan baja nincs, aminek nagy költségvonzata lenne, a fogorvosra meg gyűjtöm (-ném) a pénzt. Ez az egész akkor lesz igazán érdekes, ha eléri az iskoláskort, és tovább. Egyelőre igyekszem nem sokat gondolni erre, és addig is további, fenntartható jövedelemforrásokat találni. 

Viszont ugye ott van az az időszak, amikor gyermek érkezik a családba és, még ha a kezdeti tetemes költségektől el is tekintünk (legyünk nagyvonalúak, elvégre ilyenkor az örömmámor és a hormonok közepette nem számolgat az ember), olyankor azért nemhogy ildomos, de egyenesen szükséges intenzívebben vele lenni az első időkben (pontosítsunk: minimum 6 hónapig). Soha nem gondoltam volna, hogy ezt magyarázni kell bárkinek is, de amikor az örökbefogadásra készülődve hevenyészett pénzügyi (túlélő)tervemet készítettem és információt gyűjtöttem, szembesültem vele, hogy ezt nagyon is magyarázni kellene, méghozzá maguknak a döntéshozóknak. Akik, nem túlzok nagyon, ha ezt mondom, lényegében élet-halál urai, hisz ők osztják a pénzt. Szóval az van pajtikáim, hogy az örökbefogadott gyermek teljesen ugyanolyan elbírálás alá esik a szülőnek járó otthonmaradási támogatások tekintetében, mint a vérszerinti, azaz jár neki a GYED (ami jövedelemfüggő, és ugyan van neki egy felső határa, de azért átlagos vagy afeletti jövedelem esetén aránylag szépen pótolja a kieső jövedelmet), ugyanúgy, mint a vérszerinti gyermeknek: 2 ÉVES KORÁIG.

Értitek, akit 2 éves kora után fogadnak örökbe, az így járt.

Majd az új anyukája/apukája, akiknek a létezéséről hetekkel-hónapokkal ezelőtt még csak nem is tudott, sőt, esetleg abban a hitben élt szegénykém, hogy neki másik családja van (a nevelőszülők gyakran szólíttatják magukat anyának és apának, ahogy az én lányom esetében is) elviszi bölcsibe/oviba/suliba, egy olyan otthonból, amelyikben csupán hetek/hónapok óta él, esetleg egy olyan városban, ahol esetleg még sosem járt, (sőt, még az is előfordulhat, hogy villamost se látott eddig soha életében). De azért menjen csak új közösségbe, új nevelőknek szót fogadva a nap 4-8 órájában, mert MÁR ELÉG NAGY AZ A GYEREK. Persze otthon lehet tartani őt, hogy az örökbefogadás sokkját kiheverje, de akkor azt a szülők lesznek szívesek saját zsebből megfinanszírozni, végülis ők akarták, nem? (Pardon, jár bruttó 28.000 forint örökbefogadói GYES címén havonta 6 hónapig, ami ugyan szép gesztus, de azért tegyük a szívünkre a kezünket, nyilván senki nem gondolja komolyan.)

Hát kérem, szeretném ország-világ színe előtt kijelenteni, hogy engem a magyar állam megrabolt, és nem csak engem, hanem a gyerekemet is.

Azért ezt a szót használom, mert nem csak anyagi értelemben rövidített meg. Nekem nem volt előtte jól fizető állásom, és félretett pénzem, amiből meg tudtam volna finanszírozni az első hat hónapot. És nem volt jól kereső (se rosszul kereső) férjem sem. Nem voltak adományozóim, és akkori tudásom szerint esélyem se lett volna rá, hogy szerezzek olyanokat, abban a fizikai és érzelmi leterheltségben, amit az első hónapok jelentenek. Így aztán amikor az örökbefogadási papírra rákerült a pecsét, nekem meg nem sokkal később lejárt a rendes évi szabadságom, aminek eredetileg az lenne a funkciója, hogy a munkavállaló megérdemelten kipihenje magát, szépen mentem vissza dolgozni, a kéthónapos lányom meg be a bölibe. (Amit mellesleg imádott, szerencsére a szerencsétlenségben.) Utólag persze úgy látom, hogy pofátlanabb nyomulással ügyesebb szervezéssel megoldhattam volna, hogy otthon maradjak vele még pár hónapot, és meg is kellett volna oldanom, ha vért izzadok és adósságokba verem magam is. Ez az a pont, ahol én követtem el a hibát, belátom. A mai napig érezzük annak a minimum hat hónapnak a hiányát nevelési ls gyerekjóléti szempontból, és azt már nem adhatja vissza nekünk senki és semmi. Ez egy olyan veszteség, amit még hosszú ideig gyászolni fogok, és belátható időn belül nem fogok tudni ezért megbocsájtani azoknak a névtelen és felelőtlen döntéshozóknak, akik ilyen helyzetbe hoztak minket, holott az lett volna a dolguk, hogy segítsenek.

(Itt szeretném megérdeklődni, hogy létezik-e lehetőség arra, hogy bármilyen kártérítéshez jussak ez ügyben, vagy már elvakultságomban a teljes jogi nonszensz talajára tévedtem? Bármilyen információnak örülünk a kiadóban.)

Update: Akik ezután kerülnek ilyen helyzetbe, ilyen fájdalmas döntéseket már nem kell meghozniuk, ugyanis nemrég jött a jó hír, hogy a GYED-hez hasonló ellátás jár majd az idősebb korban örökbefogadott gyerekeknek is. Hát, halleluja és jóreggelt.

Ápdét: A kormány még mindig csak tervezi. Állítólag.