Nem tudom, más (nem csecsemővel rendelkező) anyukákat is felvilágosítanak úton-útfélen, hogyan kell gyereket nevelni? Most nem a néniről beszélek az utcán, aki szerint "le kéne szoktatni az ujjszopásról" (azt most hagyjuk, hogy nem is szopja az ujját, csak abban az időpillanatban, amikor az ő és említett néni sorsa keresztezte egymást, épp a szájában volt a keze), meg a gyerekorvosról/védőnőről, aki hivatalból mindent jobban tud, részben ezért is fizetem az adóforintjaimból,  hanem azokról az emberekről, akiket ugyanúgy senki nem kérdezett, viszont már egynél többször találkoztak velem és/vagy a gyerekkel. 

Ma például ketten is a segítségemre siettek ily módon, és valahogy mindketten a szigor témája köré szervezték a mondanivalójukat. Jó, egyiküknél én hoztam szóba felelőtlenül a témát, amikor elpanaszoltam Gitta tegnapi világraszóló, egész délutánt és estét betöltő rapliját, vagyis csak megemlítettem, hiszen részletekbe menni ilyen esetekben lehetetlen, olyan gyorsan követik egymást az események, és nekem nehéz is visszaemlékezni, olyankor annyira a lányom cikázó játszmalépéseire és az arra adott legfrappánsabb és -hatékonyabb válaszokra koncentrálok. Igazi flow-élmény amúgy, csak rettenetesen idegtépő. (Vacsoránál felugrál az asztaltól. Rászólok. Ez néhányszor ismétlődik. Direkt kiönti a kakaót. Felcsattanok. Latolgatom az esélyeimet, ha most ráparancsolok, hogy törölje fel, mi lesz a válaszlépése, és mit teszek, ha megtagadja vagy elszabotálja. Úgy döntök, nem kockáztatok, inkább kilátásba helyezem, ha nem eszi meg a vacsoráját mire én is végzek, akkor azonnal, fürdés és esti mese, valamint egyéb gyengédségek nélkül megy aludni. Ez néha bejön. Sajnos előfordul, hogy a fenyegetést be kell váltanom. Reménykedem, hogy most nem. Közben végigfuttatom magamban, hogy hányszor és mi módon siklathatja ki a tervemet, hogy a játszmából én kerülök ki győztesként,. azaz egy életre megjegyzi magának, hogy anyával nem szórakozunk. Ezek a folyamatok az este folyamán különféle tartalmakkal mintegy ötvenszer megismétlődnek, A vége szinte mindig sírás. Közben néha az is eszembe jut, vajon mennyire árt bimbózó kapcsolatunknak ez az örökös vérre menő harc a főnöki pozícióért és a határok kijelölésének jogáért, és melyik lenne az a pont, ahol erre való tekintettel kicsit engednem kell, hisz mégiscsak én vagyok az okos felnőtt.) Szóval fél mondatban említést tettem erről, mire meghallgathattam a bevezetés a gyereknevelés alapjaiba, első óra anyagát, vagyis hogy kell a gyereknek a korlát. Ilyenkor egyébként szégyen a futás de hasznos alapon jótanulónak tettetem magam, és úgy teszek, mint ha a hallottak az újdonság erejével hatnának rám, és akkor hamarabb szabadulok. (Az opportunizmus néha jó taktika.)

Délután hasonló jótanácsokkal látott el gyermekem bölcsődéjének egyik dolgozója, mint ha anyuka magyarázna a gyerek bébiszitterének ("tudod, néha bepróbálkozik, és olyankor keményen nemet kell mondani, mert ha nem, akkor sose lesz vége", illetve "néha lehet egy kicsit határozottabban bánni vele"). Jó, értem én, hogy a gyerekem nem könnyű eset, ő meg felhatalmazva érzi magát, de szerinte én ezt nem vettem még észre???? Azért tettem egy kísérletet arra, hogy felhívjam a figyelmét, a dackorszakos három éves, és ezáltal az akaratát szinte teljes hatékonysággal érvényesíteni képes Gittának csak öt hónapja vagyok az anyja, tehát az amúgy életre szóló (!) kapcsolatunk még aránylag frissnek mondható, és erre való tekintettel árnyaltabban érdemes kezelni a helyzetet, és különben is, ő sok mindenben nem úgy működik, mint egy "gyári", azaz nem (frissen) örökbefogadott gyerek. 

Ez amúgy mindig meglep, hogy az emberek ezt mennyire nem veszik számításba, és más kérdésekben is egy-az-egyben ránk akarják húzni a szokványos megoldásaikat. A (kéretlen) kioktatáson is eleve meglepődöm, viszont örülök az üdítő kivételeknek. De olykor szóvá teszem valamilyen fórumon, mert így fel tudom dolgozni a feszültséget, ami abból ered, hogy én kompetensnek tekintem magam, mások pedig nem. És főleg, én magam próbálom befogni a számat szülőtársaim botladozását látva. Erről is írok majd persze. 

Kommenteljetek.