Gitta lassan három és fél éves, de mivel nemrég találkozott az anyjával, vagyis velem, vannak olyan igényei, amik inkább a kisbabákra jellemzőek. A regresszív viselkedés általában kisebb testvér születésekor, vagy olyankor jelentkezik, amikor komolyabb változás áll be a gyerek életében. Mielőtt hazahoztam Gittát, féltem attól, hogy ez komolyabb tünetek formájában is jelentkezhet (pl. bepisilés, bekakilás, éjszakai felébredés stb.) de talán most már, hogy több mint fél éve itthon van, megnyugodhatok, hogy a nehezén túlvagyunk, és ezeket nagyjából megúsztuk. De figyelek, hogy amikor "babásodási" igénye jelentkezik, akkor ebben segítsem, és így kialakultak bizonyos rítusaink és játékaink, amiből néhányat most elmesélek. 

A lányom életének majdnem az első három éve kimaradt a közös életünkből. Szerintem ilyen helyzetben jogos igény van a pótlásra. Például sokat hurcolom az ölemben (különösen az elején, most már az ő súlygyarapodásával párhuzamosan egyre kevesebbet), ez jólesik mindkettőnknek. Persze van olyan helyzet is, amikor kéri, hogy vegyem fel (melyik hároméves ne tenné??), de hamar megérti és elfogadja, ha nem lehet (mert például teli van a kezem szatyrokkal). Az elején a hordozás is megfordult a fejemben, de mivel Gitta ehhez nem szokott hozzá babaként, idegenkedve fogadta a dolgot, én pedig nem erőltettem. 

Elég hamar megértettem azt is, hogy amikor sajátos arckifejezéssel, nyávogó hangon sírást mímel, az azt jelenti, ő most kisbaba akar lenni. Helyesebben már az is, nem látom??? Ilyenkor felnyalábolom, és ringatom, csicsijja, babája, tente baba tente, ő pedig kéjes arckifejezéssel elengedi magát és élvezi a babusgatást. Ez általában csak néhány másodpercig tart, mindig ő jön ki belőle először, és folytatja az életet ott, ahol abbahagyta.

Újabban étkezésekkor azt kéri, hogy vegyem az ölembe, és etessem én, fektetve, mint a babákat szokás. Ennek a szerepjátéknak is hamar vége szakad általában, ami nem is baj, főleg, hogy most már egyre többször állítom őt önállósodási feladatok elé: szeretném, ha például az öltözés-vetkőzés, a mosdóhasználat minél inkább az én segítségem nélkül menne, és egyre gyakrabban bízom meg kisebb feladatokkal is (például a szemetet nagyon ügyesen ki tudja dobni a kukába). Talán ezért is van, hogy most megint a "segíts" korszakban vagyunk, nem csak itthon, hanem a bölcsiben is, teljesen egyszerű, korábban gond nélkül elvégzett feladatokhoz kér segítséget. 

Sok örökbefogadó családtól hallok hasonló történeteket, szerintem nagyon szép, ahogy a gyerekek ösztönösen pótolni akarják a szüleikkel a kimaradt éveket, a babakort, én pedig lelkesen részt veszek ebben, mert mi tagadás, nekem is nagyon hiányzik az a korszak. Szeretem eljátszani, hogy ringatom a kisbabámat, és így valamit mégis átélek abból, amiben nekem nem lehetett részem.