nem félsz, hogy ha felnő, visszamegy az igazi szüleihez?

.. kérdezik kívülállók és érintettek egyaránt. Lehetne ez a Gyakran Ismételt Kérdések egyik első darabja, pedig szerintem sok más olyan kérdés van az örökbefogadás (és egyáltalán, a szülővé válás) körül, amitől VALÓBAN lehet félni.

Én például tartottam attól, hogy 

  • ha babaként érkezik, akkor csak később, az örökbefogadás után nyilvánvalóvá váló betegsége vagy fogyatékossága lesz
  • a családom nem fogja tudni el- és befogadni őt, ezáltal újabb elutasításnak és traumának teszi ki 
  • nem érkezik időben kiajánlás, ezért "kifutok az időből"
  • az örökbefogadás előtt olyan traumák érték (pl. súlyos bántalmazás, elhanyagolás, netán szexuális abúzus), ami miatt képtelen lesz kötődni, vagy teljes életet élni
  • olyan kiajánlás érkezik, amire nemet kell mondanom, és emiatt esetleg egy életen át gyötörni fog a bűntudat
  • szülőként kudarcot vallok, és/vagy valami végzetes hiba csúszik a  számításaimba
  • mivel egyedülállóként vállalok gyereket, elszegényedünk, éhezni fogunk és az utcán fogunk koldulni
  • megrokkanok vagy idő előtt meghalok, és nem fogom tudni felnevelni a gyerekemet.

Ez utóbbi félelmem a mai napig megmaradt, azt viszont örömmel jelentem ki, hogy az ősszes többi, egyelőre legalábbis, vaklármának bizonyult. A címben feltett kérdésre viszont térjünk vissza néhány szó erejéig. 

dsc_0039_1.JPG

Először is, mi az, hogy igazi szülei?! Ez kb olyan, mint a "saját gyerek". Persze, népnyelv, de még a népnyelv is képes fejlődni és változni. Kérem szépen, értsük meg, hogy az örökbefogadott gyerek saját gyerek, és az örökbefogadó szülő igazi szülő. A biológiai/vérségi kötelékre azt mondjuk, ami: biológiai/vérszerinti. 

És nem, attól nem nagyon kell félni, hogy "visszamegy" a biológiai szüleihez. Egyáltalán, nem is biztos, hogy valaha is ott volt, mint pl az én lányom, mert ő egy napot, egy órát sem élt a biológiai szüleivel, életében csak néhányszor találkozott velük, és akkor is olyan kicsi volt, hogy ebből semmire nem emlékszik. Utoljára 1 éves kora körül találkoztak néhány percre, amikor a nevelőszüleinél meglátogatták. Ha a lányom felnőtt lesz, valószínűleg meg fogja keresni őket (én pedig remélem, hogy megtalálja, sőt, minden lehető módon segíteni fogok neki ebben), mint a legtöbb örökbefogadott gyerek, aki természetszerűleg keresi a gyökereit. De képzeljük el a jelenetet: találkozik egy teljesen más társadalmi és anyagi helyzetben lévő férfival és/vagy nővel (feltéve, hogy megtalálja őket, ők még élnek, és belemennek a találkozásba), aki annyira más életet él, mint ő, hogy akár másik bolygóról is jöhetne, és aki neki teljesen idegen. Persze elképzelhető, hogy ha túlfejlett empátiával és felelősségérzettel rendelkezik (mint oly sok leánygyermek), akkor talán felmerül benne, hogy valamilyen módon támogatni kellene őket, vagy tartani a kapcsolatot. Még az is lehet, hogy egy darabig ezt meg is teszi, de azért a nagy összeborulásra nem sok esélyt látok. De ha még, minden valószínűség ellenére meg is történik, akkor meg annak örülni kell. A címben vázolt "elszeretik tőlem a gyerekemet" típusú forgatókönyvet őszintén szólva elég gyerekesnek érzékelem, amellett, hogy szinte semmi realitása nincs. 

Arról még fogok írni, hogy mi mindent teszek már most azért, hogy a gyerekem akadálymentesen ápolhassa a gyökereit és az identitását. 

Szólj hozzá, a visszajelzés nagyon fontos nekem.